A BAR Honda, amivel nem lehetett nyerni
2017. december 25. írta: Adams90

A BAR Honda, amivel nem lehetett nyerni

A British American Racing 1999-ben csatlakozott az F1 mezőnyéhez, és 2005-ben láthattuk őket utoljára a pályán, ezután felvásárolta őket a Honda. Legközelebb a győzelemhez 2004-ben kerültek, de ez végül nem jött össze az alakulatnak. Ezt az esztendőt nézzük meg tüzetesebben.

2004-ben járunk tehát, ezt a szezont a Ferrari elképesztő fölénnyel uralta. Mégis, rajtuk kívül három csapatnak még jutott egy-egy győzelem arra az esztendőre: a Monacói Nagydíjat Jarno Trulli nyerte meg a Renault-val, Kimi Raikkönen Belgiumban diadalmaskodott a McLaren-Mercedesszel, és Juan-Pablo Montoya a szezonzárón lett első a Williams-BMW volánja mögött.

A Ferrari és Schumacher elképesztő évét jelzi, hogy a német a 18 futamból 13-t megnyert. Csapattársának, Barrichellónak csupán két győzelem jutott ugyanabban az autóban. Ezek után az nem is meglepő, hogy a két ferraris az összetett első és második helyén végzett: a maranellóiak pilótái nyolcszor álltak mindketten a dobogó első és második fokán.

Az összetett harmadik helyén a BAR-Honda versenyzője, Jenson Button zárta az évet. A brit pilóta tízszer állt a dobogón, de egyszer sem tudott nyerni. Tízből négyszer másodikként, hatszor pedig harmadikként látta meg a kockás zászlót.

button-bar-2004.jpg

Imolában a pole-pozíciót is sikerült megszereznie Buttonnak, de a Ferrari versenytempója eszméletlennek bizonyult, a bokszkiállásoknál könnyedén visszavették a vezetést (a Bridgestone-gumik nagyon jól működtek a Ferrarikon a versenyen). A BAR-hondás brit ennek megfelelően a következőt nyilatkozta a futam után: „Kijöttem a bokszba a kilencedik körben, Michael két körrel később tette ezt meg. Amikor visszaállt a pályára, már alig láttam magam előtt. A Ferrari egy másodperccel gyorsabb nálunk körönként.”

Monzában az olasz csapat mindkét autója hátrányból indult. Schumacher megpördült, Barrichello pedig vizes gumikon kezdett, így ki kellett állnia kerékcserére. Button a fél versenyt vezette, de a Ferrarik így is előtte végeztek: 1,2 másodperccel volt gyorsabb a legjobb körük a brit pilótáénál.

jensonbutton_bar-honda_monte-carlo_2004-e1421751081588.jpg

Button még Monacóban került a legközelebb a győzelemhez, ahol a Ferrarik nem működtek jól, de a brit végül a Renault vezető Jarno Trullit nem tudta átugrani (aki első és egyetlen győzelmét szerezte ekkor). A csapat Buttonnak és Satónak köszönhetően végül a konstruktőri második helyen végzett a Ferrari mögött, ami a brit kiegyensúlyozott teljesítményének volt nagyban köszönhető. 119 pontból 85-öt ő szerzett a csapatnak, míg a harmadik Renault-nál a 105 egységet Alonso és Trulli 59-46 arányban osztotta el.

Button tehát mindent megtett 2004-ben, hogy győzelemre vezesse a BAR-t, de a dobogó második fokánál feljebb nem jutott.

Fotó: F1fanatic

Írta: Czinege Ádám

A bejegyzés trackback címe:

https://formulahirek.blog.hu/api/trackback/id/tr6313523957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása