Vettel: Verstappen örülhet, hogy nem kapott defektet
2017. június 12. írta: blackraven18

Vettel: Verstappen örülhet, hogy nem kapott defektet

Max Verstappen nagyot rajtolt a Kanadai Nagydíjon, miután a poros külső íven megkerülte a Ferrari német pilótáját és a második helyre ugrott fel. Ez azonban megpecsételte Vettel versenyét, mert nem csak beragadt a holland és Bottas közé, hanem az első szárnya is megsérült, így ideje korán a bokszba kényszerült.

sebastian_vettel_canadian_f1_grand_prix_jbexlfl2pibx.jpg

Verstappen számára később technikai meghibásodás után ugyan végett ért a verseny, de jelentősen befolyásolta a történtek alakulását, és ez leginkább a tabella német éllovasára volt negatív hatással, aki szerint a holland örülhet, hogy nem kapott defektet. „Nem láttam az ő szemszögéből az esetet, de nyílvánvalóan számítottam rá. Valtterire koncentráltam. Nem tudtam hova menni, mert Hamilton elől volt, ezért ha később fékezem, belerohanok Lewisba. Max élt a lehetőséggel, ami a külső íven adódott, és átszáguldott az első szárnyamon” – magyarázta a történteket a négyszeres bajnok. 

„Nem hinném, hogy szándékosan tette, mert normális esetben defektet kapsz, ezt figyelembe véve, szerencsés volt, hogy nem kapott.” Vettel ezt követően kényszerült kiállni új első szárnyért, így viszont a 18-ik helyre esett vissza, de sikerült a negyedik helyig visszazárkoznia.

 

 

Fotó: zimbio

Írta: Sleiher Dávid

A bejegyzés trackback címe:

http://formulahirek.blog.hu/api/trackback/id/tr7912587001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.