Alonso örül, hogy a Ferrari ismét versenyképes
2017. március 31. írta: blackraven18

Alonso örül, hogy a Ferrari ismét versenyképes

 pa2109954_0036.jpg

A kétszeres spanyol világbajnok örömmel konstatálja, hogy korábbi csapata, a Ferrari ismét győztes útra tért, és egy év kihagyás után újra futamot tudott nyerni a Formula-1-ben.

Mint ismeretes, Sebastian Vettel magabiztosan tudott győzni a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, amit nem kis mértékben a jó időben meghúzott kerékcserének köszönhetett, így újra reményt adott a Scuderia milliónyi rajongója számára, hogy 10 év után megismételhetik a bajnoki menetelést.

Fernando Alonso 2010 és 2014 között volt az olasz istálló tagja, ahol kétszer is az utolsó versenyen bukta el a világbajnoki címet. Ezt követően tért vissza a McLarenhez, azonban egyelőre nem sok sikerrel kecsegtet ez a hazásság, amit egyes pletykák szerint még év közben felbonthatnak a Honda rendszeres gyengélkedései okán. Emiatt egyelőre csak megfigyelőként vehet részt a világbajnoki cím eldöntésében, ennek kapcsán pedig korábbi alakulatát dicsérte. „Úgy gondolom tavaly is a győzelemért futottak itt Ausztráliában, de egy plusz kiállást kellett végrehajtaniuk a végén, és Nico Rosberg megszerezte a diadalt. Várjunk még néhány futamot, de egyértelműen esélyesebbnek tűnnek, és ez jó. De ahogy mondtam, már előző szezonban is készen álltak itt a győzelemre.” A spanyol szavait a Mercedes főnöke, Toto Wolff is megerősítette, és elismerte, a Ferrari komoly kihívó lett, és ezzel nem csak számukra, de a nézők számára is izgalmasabbá tették az idei évet.

 

Fotó: crash.net

Írta: Sleiher Dávid

A bejegyzés trackback címe:

https://formulahirek.blog.hu/api/trackback/id/tr6612390855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása